A hétvégék rendje
MadG 2007.05.15. 16:06
A Forma-1-ben egy versenyhétvége 3 napból áll. Pénteken kezdődik és a verseny végeztével Vasárnap délután zárul.
Kivétel ez alól a Monte-Carlo-i verseny, ahol a pilóták már Csütörtökön a pályán próbálgathatják autóik beállításait. De ez egy kivétel, mindenhol máshol csak Pénteken kezdődik meg az első hivatalos edzés. Ezen a napon kétszer másfélóra áll a csapatok rendelkezésére, hogy pilótáik minnél jobban megismerkedjenek az adott pályával. A tavalyi (2006-os) évben még egy plusz autót is indíthattak, amivel a tesztpilóták is körözhettek a pályákon, ám a 2007-es évtől már csak a két pilóta helyett kaphatnak lehetőséget.
A Szombati napon még van lehetőség kisebb módosításokra, ugyanis ennek a napnak a délelőttjén tartanak egy harmadik edzést, amely egy órás. Ezt követő délután, helyi idő szerint kettő órakor kezdődik meg a már éles küzdelem, az időmérő edzéssel.
Az időmérő edzés három részre van bontva. Mindhárom rész 15 perces és az első-kettő kieséssel zárul. A kezdő etapon a tizenhat leggyorsabb, míg a második végén már csak a legjobb tíz pilóta juthat tovább. Ezért a végső küzdelemben már csak tíz pilóta vesz részt. Ez a rész azonban jelentősen különbözik a másik kettőtől. Itt már stratégia szerint kell tankolni az autókat. Ugyanis amíg az első két etapban tetszőleges mennyiségű üzemanyaggal hagyják el a pilóták a boxkijáratot, addig itt csak annyival, amennyivel kezdeni szeretnék a Vasárnapi futamot. Ezért az időmérő harmadik részének elején csak köröznek a pilóták, hogy elégessék azt az üzemanyagot, amit majd vissza kívánnak tankolni a futamra.
Habár a verseny ugyanakkor kezdődik, mint az időmérő edzés, mégis már csaknem két órával előtte elkezdődik a Forma-1-es élet a pályán. Először a pilótákat vezetik körbe a helyszínen, akik üdvözlik az összegyűlt lelkes rajongókat. Majd következő műsorszámként felkonferálják a rajtrácsot, azaz mintegy ismertetik a kvalifikációs (időmérő) edzés végeredményét. Fél órával a rajt előtt megnyitják a boxutcát és a pilóták elfoglalják a rajtpozíciójukat autóikkal. Ekkor a csapatok szerelői felkészítik az autókat a versenyre. A célvonal felett található rajtlámpa ekkor tölti be másik nagy szerepét, mivel azt visszaszámlálóként is alkalmazzák a felvezető kört megelőzően. Ha a lámpasornak csupán az utolsó fénye ég, az azt jelenti, hogy se szerelő, se más nem tartózkodhat a pályán. Ellenkező esetben ez büntetést von maga után. Az utolsó fény kialvása után elkezdődik a felvezető kör, majd miután a pilóták ismét elfoglalták a rajtrácsot megkezdődik a rajt. Ez a lámpán található fények egymás utáni kigyulladásával, majd egyszerre való kialvásával történik.
A versenyeket úgy tervezik, hogy körülbelül 300 km-es össztávolságú legyen, amit nagyjából másfélóra alatt tesznek meg a versenyzők. Lassabb sebességű pályákon ez a táv csökkenhet.
A futamot követően, pedig már csak a hivatalos díjátadó ceremónia és az interjúk hangzanak el. A Forma-1es hétvége ezzel véget is ér. A szerelők darabokra szerelik szét autóikat, amelyet a csapat kamionjaiban szállítják a következő verseny helyszínére.
2007-ben így nézett ki a Spanyol Nagydíj versenypályájának hétvégi programbeosztása:
PÉNTEK, MÁJUS 11. |
|
Kapunyitás: 8.00 |
|
(08.30 – 09.30) |
Formula One |
Paddock Klub Box Látogatás |
|
10.00 – 11.30 |
Formula One |
1. Szabadedzés |
|
12.00 – 12.30 |
GP2 |
Szabadedzés |
|
(12.45 – 13.30) |
Formula One |
Paddock Klub Box Látogatás |
|
14.00 – 15.30 |
Formula One |
2. Szabadedzés |
|
16.00 – 16.30 |
GP2 |
Időmérő edzés |
|
17.00 – 17.45 |
Porsche Mobil 1 Supercup |
Szabadedzés |
SZOMBAT, MÁJUS 12.
|
|
Kapunyitás: 7.00 |
|
(08.30 – 10.45) |
Formula One |
Paddock Klub Box Látogatás |
|
11.00 – 12.00 |
Formula One |
3. Szabadedzés |
|
12.25 – 13.10 |
Porsche Mobil 1 Supercup |
Időmérő Edzés |
|
13.40 |
“Patrulla Aguila” |
Kiállítás |
|
14.00 – 15.00 |
Formula One |
Időmérő Edzés |
|
15.40 |
GP2 |
Box Nyitás |
|
15.50 |
GP2 |
Box Zárás |
|
16.00 |
GP2 |
1. Verseny (39 kör) |
VASÁRNAP, MÁJUS 13. |
|
Kapunyitás: 7.00 |
|
(08.00 – 09.30) |
Formula One |
Paddock Klub Box Látogatás |
|
09.40 |
GP2 |
Box Nyitás |
|
09.50 |
GP2 |
Box Zárás |
|
10.00 |
GP2 |
2. Verseny (26 kör) |
|
11.25 |
Porsche Mobil 1 Supercup |
1. Verseny (14 kör) |
|
12.10 |
“Patrulla Aguila” |
Kiállítás |
|
(12.15 – 13.00) |
Formula One |
Paddock Klub Box Látogatás |
|
12.30 |
Formula One |
Pilóták Pályabejárása |
|
12.45 – 13.15 |
Formula One |
Rajtrács Ismertetése |
|
13.30 |
Formula One |
Box Nyitás |
|
13.45 |
Formula One |
Box Zárás |
|
13.46 |
Formula One |
Himnuszok |
|
14.00 |
Formula One |
Spanyol Nagydíj (66 kör) |
|